Magyar Népmese Napja a Petőfiben
Hol volt, hol nem volt, a Gödöllői-dombságon túl, ahol a H8-as HÉV befordul volt egy iskola, ahol szeptember 30-án a népmesék világa volt az úr.
Minden évben Benedek Elek születésnapján ünnepeljük a Magyar Népmese Napját. Idén a 6.b osztályosok leptek meg bennünket egy világhírű, népmesei alapokon nyugvó mű előadásával. Petőfi Sándor János vitézének jelenetei elevenedtek meg a szegény legény vándorlásán keresztül, ahol találkozhattunk gonosz mostohával, zsiványokkal, óriásokkal, boszorkányokkal, királlyal, királylánnyal és még Tündérországba is bebocsátást nyerhettünk. És hogy mi lett a történet vége?
A gonosz megkapta méltó büntetését, a két főhős pedig azóta is boldogan él, ha meg nem halt.
Köszönjük szépen az ünnephez méltó előadást a 6. b osztálynak, felkészítőiknek, Wirnhardt-Dóbiás Juditnak és Kiss Lászlónak. A technikai segítséget Kopasz Izabellának, Bakos Erikának, Molnár Lászlónak. Köszönjük minden magyart tanítónak az osztályokkal való lelkes projektmunkát, alkotásokat, Katonáné Kiss Györgyinek pedig a program összefogását és szervezését.