Német nemzetiségi rendezvény a Gödöllői Királyi Kastély Lovardájában
2024. 12. 16-ára már hetek óta készültek iskolánk német nemzetiségi osztályai, hogy – hagyományainknak megfelelően – karácsonyváró műsorral kedveskedjenek szüleiknek, nagyszüleiknek és minden kedves vendégnek, aki megtiszteli jelenlétével a programot.
Sajnos olyan sok volt a beteg tanuló, hogy a tervezett időpontban nem tudtuk ezt megvalósítani.
2025. 02. 14-én azonban minden a rendelkezésünkre állt, hogy egy felejthetetlen délutánt nyújtsunk minden jelenlévő számára.
Tanítványaink nagy lelkesedéssel és izgalommal készültek különböző produkciókkal az ünnepségre. A műsort az 5. c és a 6. c osztályok tanulóinak kamarakórus kezdte, akik az egyik legfontosabb érzelemről, a szeretetről énekeltek a Lichterkinder című dalban. Szólót énekelt: Pilger Nóra (5.c).
A kétnyelvű köszöntő után következett az elmaradt adventi műsor, melyben a gyerekek szavaltak, táncoltak, énekeltek. A második rész a farsangi bolondozásról szólt. Helyet kaptak benne versek, dalok és táncok.
A 3. c és az 5. c osztály lányai saját koreográfiát mutattak be Csobot Adél: Sowieso című dalára. A műsort a 6. c és a 8.c osztály tánccsoportja zárta egy bajor tánccal. Az ünnepség végén a Gödöllői Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, Kaiser Péter egy szép ajándékkal köszönte meg a tanulók helytállását.
Köszönet a Gödöllői Német Nemzetiségi Önkormányzat odaadó támogatásáért, valamint köszönet a kiváló együttműködésért, és köszönet, hogy évről évre biztosítja rendezvényünk helyszínéül a csodálatos Gödöllői Királyi Kastély Lovardáját. Köszönöm iskolánk német nemzetiségi munkaközösségének a felkészítő munkáját Benedekné Juhász Katalin vezetésével. Köszönet minden kedves szülőnek, aki jelenlétével megtisztelte a fellépő gyerekeket. Találkozzunk jövőre is Önökkel ugyanitt!