Fő az egészség!
Milliók mozdultak meg a mai napon, szerte az országban, a Magyar Diáksport Napján.
Így tettük ezt mi is, petőfisek. Szeptember 27-én pénteken projektnapot tartottunk a Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskolában, melynek két fő témája volt. Az egyik a Magyar Diáksport Napja, a másik pedig az egészségnapunk, melyet évről évre megszervezünk diákjaink számára. Az idei tanévben is arra törekedtünk, hogy minél színesebb és tartalmasabb programot biztosítsunk iskolánk tanulóinak.
Az eseményt iskolagyűléssel és egy nagyon színvonalas táncbemutatóval kezdtük. A táncbemutatót Groholy Dávid és csapata adta elő. A napot egy élőképpel is színesítettük, melynek témája az olimpiai öt karika volt. A programok között több témában is hallhattak a gyerekek előadásokat. Többek között a doppingról, balesetmegelőzésről és elsősegélynyújtásról, de beszélgettek az internet és mobil függőségről is, és volt lehetőség relaxációs gyakorlatok elsajátítására is. A tornateremben nagyon izgalmas akadálypályán bizonyíthattak kicsik és nagyok egyaránt, de még a leg-leg-legerősebb, -ügyesebb, -kitartóbb diákot is megválasztottuk. A programsorozatot a rendszeresen megrendezésre kerülő tanár-diák mérkőzésekkel zártuk, ahol az idén a pedagógus csapat tarolt. Hajrá Petőfi!