Örökös Ökoiskola

Intézményünk 2009-ben nyerte el előszőr az Ökoiskola címet, majd pályáztunk az Örökös Ökoiskola címre, melyet 2016-ban nyertünk el. Azóta úgy szervezzük a tanórákat és a tanórán kívüli programokat, hogy megfeleljünk ennek a címnek. 2009 óta napjainkig nagyon sok változtatást, átalakítást végeztünk iskolánk udvarán, amelynél mindig a fő szempont az volt, hogy előtérbe helyezzük az ökoszemléletet.

Parkosítottunk, fákat, virágokat ültettünk és fő projektünk volt az Oxyfák elültetése és utógondozása, ami természetesen a mai napig feladatunk.

Kiemelt tevékenységünk az egészségnap. Minden tanévben októberben rendezzük meg. Ezen a napon nem a tanításé a főszerep, hanem az osztályok – alsó és felső tagozat egyaránt – különböző programokon, állomásokon vesznek rész, ahol az egészséges táplálkozástól kezdve, az elsősegélynyújtáson át, a sportig minden fellelhető, sok mindent láthatnak és hallhatnak tanulóink.

Minden évben meghirdetjük a Tankerületi Ökoversenyt. A két fordulóból álló versenyre mindig nagy az érdeklődés a tankerületi iskolák részéről.

Évről évre részt veszünk a témaheteken, és megemlékezünk változatos formában a világnapokról is. Kiemelnénk az állatok világnapját, ahol a gyerekek örömmel mutatják meg a kis kedvenceiket.

Kiemelt tevékenységünk még az iskolakert, melyet a Gödöllői Kertbarát Körrel közösen működtetünk már 5. éve.

Igyekszünk olyan programokat biztosítani, melyek a mai világban időszerűek, helytállók, a fenntarthatóságra és az egészséges életmódra nevelnek és természetesen minden korosztály számára érdekesek. A programok sokszínűsége abban is rejlik, hogy bevonjuk a szülőket, pedagógusokat, külső kapcsolatainkat egyaránt.

 Projektjeink:

  • Egészségnap
  • „Végy gondozásba egy virágládát”
  • Szüreti délután
  • „Tegyél az iskoládért”

 

 Világnapok:

  • Állatok világnapja
  • Ölelés világnapja
  • Kézmosás világnapja
  • Víz világnapja
  • Föld világnapja
  • Madarak és fák napja

Témahetek

  • A világ legnagyobb tanórája
  • Fenntarthatósági témahét

Kihelyezett ökotanóráink:

  • Fővárosi Állatkert
  • OMÉK – Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás
  • Magyar Természettudományi Múzeum
  • Nemzetközi Természetfilm Fesztivál
  • Kutatók Éjszakája
  • Utazó Planetárium
  • Gyepmesteri Kutyatelep festése
  • Gödöllői Zöld Könyvtár
  • Zöld Híd program

További tevékenységeink:

  • Tankerületi Ökoverseny megszervezése
  • Szelektív hulladékgyűjtés
  • Papírgyűjtés
  • Sulizsák program
  • BiztiBusz program
  • Iskolai dekoráció, teremdekoráció
  • Iskolakert

Kapcsolataink más szervezetekkel:

  • Kertbarátok Köre
  • Zöld Életmód – Gödöllői Klíma Klub
  • Gödöllői Zöld Könyvtár
  • Zöld Híd Régió Kft.

 

Elérhetőségek

OM azonosító: 037328
Cím: 2100 Gödöllő, Munkácsy Mihály utca 1.
Intézményvezető: Ginczli Lajosné
E-mail: igazgato@godollo-petofi.hu
Telefon: + 36 30 783 9215
Titkárság: + 36 30 783 9195

 

Az iskola nyitvatartása ügyintézés céljából:

Hétfő: 08:00 – 16:00

Kedd: 08:00 – 16:00

Szerda: 08:00 – 16:00

Csütörtök: 08:00 – 16:00

Péntek: 08:00 – 16:00

Tanulói ügyelet biztosítása:

Hétfő: 06:30 – 18:00

Kedd: 06:30 – 18:00

Szerda: 06:30 – 18:00

Csütörtök: 06:30 – 18:00

Péntek: 06:30 – 18:00

 

 

Támogatónk

Gödöllői Német Nemzetiségi Önkormányzat

Elnök: Kaiser Péter

Elérhetőség: peter.kaiser@gnno.hu

Csengetési rend

1. óra: 8.00 – 8.45
2. óra: 9.00 – 9.45
3. óra: 10.00 – 10.45
4. óra: 11.00 – 11.45
5. óra: 12.05 – 12.50
6. óra: 13.00 – 13.45
7. óra: 13.55 – 14.40


Dunakeszi Tankerületi Központ

Cím: 2120 Dunakeszi, Állomás sétány 4.

Központi telefon: +36 (27) 795-206

E-mail: dunakeszi@kk.gov.hu


Honlap: https://kk.gov.hu/dunakeszi
Adatvédelmi tisztségviselő: adatvedelem.dunakeszi@kk.gov.hu
Integritás tanácsadó: https://kk.gov.hu/tajekoztato-anyagok45
Közérdekű adatok: https://kk.gov.hu/kozerdeku-adatok-dk