Olasz vendégdiákok a Gödöllői Petőfiben
„Határtalan szépség rejlik kultúráink találkozásában.”
Tavaly tavasszal a Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola diákjai kapcsolódhattak be egy hétre az észak-olaszországi Martin Luther King Általános Iskola életébe Castelcovatiban Erasmus Plus pályázati projekt megvalósítása részeként. Idén pedig az olasz iskola tanulói vehettek részt magyarországi projektben a Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskolában, mint fogadóintézményben.
Mind a pedagógusok, mind a tanulók nagy izgalommal várták a tíz ötödik osztályos olasz diák érkezését, amit lelkes elkészítő munkák előztek meg. Így vendégeink rendkívül gazdag, élménydús programban vehettek részt tanulóinkkal együtt. A különböző kommunikációs és kézműves foglalkozásokon kívül a magyar gyerekekkel közösen tanulhattak természetismereti és angol nyelvi tanórákon. Emellett betekintést nyerhettek a magyar népművészet elemeibe, a zene, a tánc, a népviseletek és motívumaik világába. A tanítás utáni szabadidőben is sok közös programunk volt, ahol a gyerekek kötetlenül ismerkedhettek, barátkozhattak. Egyik közös programunkról iskolánk youtube csatornáján megtekinthetnek egy rövid videót: https://www.youtube.com/shorts/Dl9QNh1QddU
Természetesen Gödöllő nevezetességeit is bemutattuk külföldi vendégeinknek, és elkísértük őket Budapestre és Visegrádra is. Látogatásuk végén egy különleges ajándékban részesítettük őket: együtt ünnepelhettük március 15-ét, amit kölcsönösen nagy megtiszteltetésként éltünk meg. Örömmel tűzték ki ők is a magyar kokárdát ruhájukra.
Vendégeinktől annak reményében búcsúztunk el, hogy jövőre újra találkozunk, és addig is kapcsolatban maradunk. Az olasz csapat nagyra értékelte a magyar vendégszeretetet, élvezték az ízeket és a jó hangulatot. Végül valóban kimondhattuk, hogy „Határtalan szépség rejlik kultúráink találkozásában!”
Jó példája volt ez a hét a nevelőtestület remek együttműködésének. Köszönjük Szászné Süle Annamáriának és Kissné Papp Gabriellának a program koordinálását és minden szervező kolléga, közreműködő szülő és tanuló segítségét!